A 13.TUR Turisztikai szervező és értékesítő szakos tanulók egy kevésbé szokványos perspektívából tekintették meg fővárosunk csodálatos panorámáját
Az elmúlt napok szinte nyárias időjárása az érettségi utáni Turisztikai szervező és értékesítő szakos osztályunkat is a szabadba csalogatta.
A Boráros téren hajóra szállva a Dunáról csodálhatták meg Budapest világörökségi védettséget élvező Duna-parti látképét.
Fantasztikus látványt nyújtott a tavaszi napsütésben fürdőző Gellérthegy, a Citadella és a Budai Várnegyed. A másik oldalon a Parlament mellett a Magyar Tudományos Akadémia, a Gresham-palota és a Vigadó épületeiben gyönyörködhettek tanulóink.
Útközben kellemesen egy kávé mellett megbeszélték a látottakat. A szakmai vizsgán ez a tétel már biztosan nem fog gondot okozni, hiszen nemcsak a tankönyvre, hanem ezen a kiránduláson szerzett élményekre is támaszkodhatnak a felkészülés során.
VIK Középiskola
felnőttképzés, szakképzés, szakiskola, vendéglátás, idegenforgalom, kereskedelem, idegenvezető képzés, cukrász képzés, fodrász, szakács képzések Budapesten, felnőtt oktatás
VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium. Magas színvonalú képzések és jó elhelyezkedési lehetőségekkel bíró szakképzések Budapesten. Felnőttképzéseink, szakképzéseink között a következő szakmák szerepelnek: szakács, cukrász, pincér, vendéglátó eladó, eladó, fodrász, vendéglátásszervező-vendéglős, idegenvezető, logisztikai ügyintéző és számos további szakképzés is.