Találj meg minket a Facebook-on
„Tét a jövőm” Iskolabörze
2022.11.23.

 

Intézményünk az idén is képviseltette magát  a Gyáli Sportcsarnokban november 21-én megrendezett „Tét a jövőm” Iskolabörzén.

Az iskolánkat képviselő tanárok és diákok igényesen elkészített standdal, programokkal várták az érdeklődő tanulókat. Többek között: turisztikához, vendéglátáshoz kapcsolódó játékos kvízekkel, szakács/pincér ruhába beöltözve  fotózkodási lehetőséggel. Ezen felül a fodrászképzésünk szakmai ízelítőjeként  végzős  tanulónk  színes hajtincseket tűzött be a vállalkozó szellemű látogatók hajába. A kvízeket helyesen kitöltő diákokat süteménnyel, karszalaggal jutalmaztuk.

Jó érzés volt látni, hogy a standunk előtt nyitástól zárásig nem fogytak el az érdeklődők, hosszú sor kígyózott a rendezvény végéig. Bízunk benne, hogy sikerült felkelteni valamennyi képzésünk iránt az érdeklődést, és a tanulók  közül sokakat  üdvözölhetünk ősszel iskolánk diákjai között.

 

Képek az eseményről

Nyomtatás
További kérdései vannak?
Írjon nekünk, és kollégáink hamarosan e-mailben vagy telefonon felveszik Önnel a kapcsolatot:

felnőttképzés, szakképzés, szakiskola, vendéglátás, idegenforgalom, kereskedelem, idegenvezető képzés, cukrász képzés, fodrász, szakács képzések Budapesten, felnőtt oktatás

VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium. Magas színvonalú képzések és jó elhelyezkedési lehetőségekkel bíró szakképzések Budapesten. Felnőttképzéseink, szakképzéseink között a következő szakmák szerepelnek: szakács, cukrász, pincér, vendéglátó eladó, eladó, fodrász, vendéglátásszervező-vendéglős, idegenvezető, logisztikai ügyintéző és számos további szakképzés is.