Találj meg minket a Facebook-on
Beutazó diákok 2017 ősz

2017.09.18.-án öt külföldi diák érkezett Budapestre az öt hónapos Erasmus+ program keretében: egy német, két angol és két lett tanuló.

A program célja, hogy itt tartózkodásuk ideje alatt szakmai tapasztalatukat és ismereteiket bővítsék tanulás és munka által. A fiatalok két ismert szállodában fognak dolgozni: az Aquincum Hotel és Aquaworld Resort szállodákban.

Ezen kívül a program célja az is, hogy a magyar nyelvet tanulják, és kulturális programokon vegyenek részt. Ennek kapcsán, számos helyen jártak már. Voltak városnéző túrán, mely a Hősök terétől indult. Megtekintették az Andrássy sugárút leghíresebb épületeit, a Szent István Bazilikát majd a Széchenyi térnél fejeződött be a túra. Idegen nyelvű idegenvezetés keretén belül megtekintették az Országház épületét, de nagy sétát tettek a várnegyedben is. Hagyományos magyar étteremben kóstolhatták meg tipikus magyar ételeinket, a Gerbeaud cukrászdában pedig magyar édes csodákat ízlelhettek, ugyanakkor itt megtekinthették a szecesszió csodálatos belső építészetét is. A magyar vidék megismerését Visegrádon kezdték, ahol a látnivalók, a Fellegvárból nyíló kilátás és a sajtos tejfölös lángos íze teljesen megbabonázta őket.

VIK Középiskola - Beutazó diákok 2017 ősz
További kérdései vannak?
Írjon nekünk, és kollégáink hamarosan e-mailben vagy telefonon felveszik Önnel a kapcsolatot:

felnőttképzés, szakképzés, szakiskola, vendéglátás, idegenforgalom, kereskedelem, idegenvezető képzés, cukrász képzés, fodrász, szakács képzések Budapesten, felnőtt oktatás

VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium. Magas színvonalú képzések és jó elhelyezkedési lehetőségekkel bíró szakképzések Budapesten. Felnőttképzéseink, szakképzéseink között a következő szakmák szerepelnek: szakács, cukrász, pincér, vendéglátó eladó, eladó, fodrász, vendéglátásszervező-vendéglős, idegenvezető, logisztikai ügyintéző és számos további szakképzés is.