Találj meg minket a Facebook-on
Akikre büszkék vagyunk
Barna György
Symbol Budapest, Palace Siófok

„Ma a Symbol Budapestet és a siófoki Palace-t vezetem. 2000-ben érettségiztem a VIK-ben. Ez megalapozta a szakmai érdeklődésemet és itt köteleződtem el a szakma iránt. A VIK után 1 évre az Egyesült Államokba mentem. Nagyon tanulságos volt ez a tanulmányút, ott váltam igazán felnőtt emberré: megtanultam, hogy kell megélni, megértetni magam idegen nyelvű környezetben. 2003-ban lehetőségem nyílt Torontoban dolgozni fél évig egy szingapúri chef konyhájában, ami jelentős hatással volt - az akkor már épülő - Symbol Budapest étlapjaira. 2005-től dolgozom a Symbol Budapest kialakításán, jelenleg pedig az üzemeltetésével foglalkozom. A VIK-ben - mint ahogy a többi diák -  én is különleges bánásmódban, odafigyelésben részesültem. Nagyon hasznosnak bizonyult a munkám során a VIK gyakorlatias képzése. Ma én fogadom a VIK diákokat, a  jövő gasztronómiai szakembereit, a Symbolban gyakorlati képzésre.”

Forró Tibor
MTK Kajak-Kenu Szakosztály

 

Forró Tibor vagyok, október 14.-én leszek 18 éves. Sokféle sportot kipróbáltam - úszás, kosárlabda, tenisz -, de valahogy egyiket sem élveztem igazán.

Tízévesen kezdtem el kajakozni egy nagytétényi vizisport telepen (Duna SZTK). Bár a körülmények meglehetősen nomádak voltak, a természet közelsége, és az a nagyfokú önállóság, amit megkíván ez a sport, nagy hatással voltak rám. Gyorsabban fejlődtem a vártnál, de persze rengeteg nehézséggel kell szembenéznem a mai napig.

Az egyik például az, hogy az én korosztályom (97’-98’) az egyik legerősebb mezőny, nagyon sok a versenyző. Ötödik éve vagyok versenyző, de csak most kezdtem az élmezőny kapuját döngetni 

Amióta az MTK versenyzője vagyok, pontosan két éve, egy kétszeres olimpiai bajnok az edzőm, azóta komoly fejlődést értem el minden téren.

Sok munka van mögöttem, de még sokkal több van előttem.

Jelenleg a legnagyobb eredményem a 2015-ben megrendezett I. Felnőtt, Ifjúsági és Parakenu VB válogatón elért 5.-ik helyezésem a K1 200 m-es számban (előfutam 5.-ik hely, középfutam 3.-ik hely).

Emellett vannak még eredményeim kisebb versenyekről, mint a Dunaferr Kupa K 1500 m 1. hely, K1 200 m 3. hely, Szarvas Kupa K 1500 m 2. hely, K1 1000 m 4. hely, Bankháza Regatta K1 16 km 1. hely pályacsúccsal. Ezeken a versenyeken a mezőnyöm legjobbjai, a válogatott tagjai nem vettek részt.

A komoly versenyeken, amelyeknek tétje is van, egyre feljebb és feljebb küzdöm magam, határ a „csillagos ég”. Igyekszem mindent kiadni magamból és megtenni mindent, amit tudok, aztán majd kiderül mindez mire elég.

Kovács Petra
Étterem vezető, Plymount - Duke of Cornwall

Kovács Petra, VIK Középiskolás tanulónk 2011-ben a Leonardo program keretében került ki Angliába, ahol 1 hónapos iskolai tanulást követően a gyönyörű, 3 csillagos plymounth-i Duke of Cornwall hotelben töltötte 4 hónapos szakmai gyakorlatát felszolgálóként. Annyira meg voltak elégedve a hotel tulajdonosai Petra munkájával, hogy a hazaindulás előtt állandó állást ajánlottak neki. Ez volt Petra életének eddigi legszebb pillanata. Petra a mai napig ebben a hotelben dolgozik. "Egyre színesebb a munkám: hol az éttermet vezetem, hol a bárban szolgálok fel italt, hol pedig rendezvényeken dolgozom. A ranglétrán fokozatosan kúszok felfelé, jelenleg a hotel beíratott egy supervisior kurzusra, amit ha elvégzek, hivatalosan is supervisiorként dolgozhatok a hotelben." - mondta Petra.

Kovács Petra fotói a Galériában tekinthetők meg:

http://www.vikiskola.hu/rolunk/galeria

Molnár Attila
Barista

Iskolánk korábbi tanulója, Molnár Attila 4-szeres magyar bajnok barista és világbajnok 6. helyezett. A kávé a mindene, órákig képes hihetetlen történeteket mesélni tapasztalatairól.

„Elképzelhetetlen az élet illatok nélkül, borzasztó lenne, ha elveszíteném a szaglásomat, azzal az egyik legfontosabb ingert veszíteném el, nem beszélve arról, hogy a szakmám, a hobbim szűnne meg. Illatok nélkül egy barista nem tud létezni. Kellenek az illatok, hogy tudjam, jól sikerült a kávé pörkölése, de teszteléskor az ízlelés sem érne semmit illat nélkül. Ha elvennék a szaglásomat, számomra a legfontosabb motiváció veszne el."

Forrás: http://www.nlcafe.hu/ezvan/20110930/szagok_nelkul/

További kérdései vannak?
Írjon nekünk, és kollégáink hamarosan e-mailben vagy telefonon felveszik Önnel a kapcsolatot:

felnőttképzés, szakképzés, szakiskola, vendéglátás, idegenforgalom, kereskedelem, idegenvezető képzés, cukrász képzés, fodrász, szakács képzések Budapesten, felnőtt oktatás

VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti Baptista Technikum, Szakképő Iskola és Gimnázium. Magas színvonalú képzések és jó elhelyezkedési lehetőségekkel bíró szakképzések Budapesten. Felnőttképzéseink, szakképzéseink között a következő szakmák szerepelnek: szakács, cukrász, pincér, vendéglátó eladó, eladó, fodrász, vendéglátásszervező-vendéglős, idegenvezető, logisztikai ügyintéző és számos további szakképzés is.