Írásbeli javítóvizsgák időpontja:
2010. augusztus 24-25.
Szóbeli javítóvizsgák időpontja:
2010. augusztus 26-27.
Tanévnyitó
2010. szeptember 1.,
9 óra
Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola
1078 Budapest, Hernád u. 3.
Telefon:
413-7224, 413-7225
email: vik@t-online.hu
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
2009. ÉV
A közhasznú tevékenység tartalmi beszámolója
Az alapítvány célja változatlanul a VIK Középiskola fenntartása és ezen feladatának a 2009. évben is eleget tett.
Mind az alapítvány, mind pedig a fenntartott iskola a 2009. évben is teljesítette a küldetésében foglaltakat, a jogszabályoknak megfelelően végezték tevékenységüket, a megfelelő engedélyek birtokában és színvonalas személyi, tárgyi feltételek mellett.
Az Alapítvány gazdálkodása 2009. évben stabil volt, fizetési kötelezettségeinek eleget tudott tenni.
2009. évben az Alapítvány székhelyét a 1077 Budapest Rózsa u. 4-6. címről a 1078 Budapest Hernád u. 3. szám alá helyezte át.
A fenntartott VIK Középiskola pedagógiai munkáját meghatározó Pedagógiai Programot ebben az évben is módosítani volt szükséges, mivel a jogszabályi változások szükségessé tették azt. További ésszerűsítések történtek a Pedagógiai Program azon részeiben, amelyet a nevelőtestület, ill. a munkaközösségek szükségesnek láttak. Ilyen részek voltak pl. a Helyi Tanterv és a Szakmai Program óratervei.
A nehezen nevelhető, magatartási problémákkal küzdő tanulók magas száma miatt továbbra is kiemelten fontos szerep jutott az iskolai pszichológusnak, aki pszichológia szakos egyetemi hallgatók segítségével indított projektet még az előző tanévben az iskolában, amelynek célja a tanulók szorongásainak feltérképezése és feloldása volt.
Változatlanul kiemelt szerepet tölt be az iskola életében a Tempus Közalapítvány által támogatott nemzetközi Leonardo-program, amelynek keretében 36 tanuló utazhatott külföldre, Európa 13 országába.
A tanórán kívüli tevékenységek között a háziversenyek szerepe változatlanul kiemelkedő volt, az iskola ezzel is a tanulók közismereti és szakmai fejlődését motiválta. A háziversenyek között megrendezésre került az idegen nyelvi verseny, a történelem verseny, a versmondó verseny, és a szakmai komplex verseny is. A versenyek megszervezésében és lebonyolításában a projektszemlélet tükröződött, mivel ez a gyakorlat a korábbiakban jónak bizonyult.
A szakmai vizsga és érettségi vizsga szummatív értékelése a pedagógiai munkának. A pedagógiai munka elismeréseként az iskolában megforduló összes érettségi és szakmai elnök az itt folyó magas színvonalú, de gyakran embert próbáló pedagógusi munkát emelte ki.
Beiskolázási adatok
Jelentkezett 9. évfolyamra: 432 fő
9. évfolyam nyitó létszáma: 164 fő (5 osztály: 1 nyelvi előkészítő , 1 középiskolai, 2 szakiskolai osztály)
Tanulói nyitó létszám:
Telephely | Nappali (fő) | Esti (fő) |
Budapest | 725 | 234 |
Debrecen | 70 | 70 |
Eger |
| 141 |
Győr |
| 48 |
Miskolc |
| 126 |
Szeged |
| 87 |
Összesen: | 795 | 472 |
Lemorzsolódási adatok:
Nyelvi előkészítő évfolyam: 3,8 %
Két tanítási nyelvű középiskola 5,6 %
Középiskola: 1,01%
Szakiskola 9-10. évfolyam 1,23 %
Szakképző 11-13. évfolyam 1,55 %
Érettségire épülő szakképzés 1,20 %
Esti gimnáziumi képzés: 2,93 %
Fegyelmi eljárások száma: 21 db
Tanulói jogviszony megszüntetés 5 tanulónál történt.
Pedagógusokra vonatkozó adatok:
Székhelyen nappali és felnőttoktatási tagozat pedagógus létszáma: 65 fő
Részfoglalkozású: 6 fő
Óraadó: 25 fő
Vidéki telephelyeken nappali és felnőttoktatási tagozat pedagógus létszáma: 69 fő
Részfoglalkozású: 1 fő
Óraadó: 66 fő
Szakmai és érettségi vizsga
2008. évi őszi vizsgaidőszak
Érettségi vizsga – mint vizsgaközpont
Érettségi vizsgát megkezdte: 123 fő
Érettségi bizonyítványt kapott: 54 fő
Tanúsítványt kapott: 4 fő
Törzslapkivonatot kapott: 67 fő
Szakmai vizsgát megkezdte: 18 fő
Szakmai bizonyítványt kapott: 12 fő
2009. évi tavaszi vizsgaidőszak
Érettségi vizsgát megkezdte: 326 fő
Érettségi bizonyítványt kapott: 283 fő
Tanúsítványt kapott: 12 fő
Törzslapkivonatot kapott: 48 fő
Emelt szintű érettségi tett 18 fő,
10 fő kapott az érettségi bizonyítványa mellé felsőfokú nyelvvizsga-bizonyítványt
Szakmai vizsgát megkezdte: 29 fő
Szakmai bizonyítványt kapott: 27 fő
Tájékoztató adatok a beszámolóhoz:
PÉNZESZKÖZÖK | |
| adatok Ft-ban |
|
|
Pénztári záróállomány | 0 |
|
|
Bankszámla záróállomány I. | 50.670.089 |
II. | 5.392.223 |
Mindösszesen | 56.062.312 |
ALAPÍTVÁNYI RÁFORDÍTÁSOK |
|
| adatok Ft-ban |
Anyag és árubeszerzés (nyomtatvány) | 620 |
Munkabér ( megbízási díj ) | 0 |
Telefon költség közterhe | 46.472 |
Egyéb költségek | 331.910.420 |
Jogi képviselet | 3.127.500 |
Könyvvizsgálói díj | 144.000 |
Számviteli szolgáltatás | 1.850.000 |
Posta költség | 154.852 |
Telefon költség | 604.712 |
Bank költség | 818.693 |
MÁK által utalt összegek átadása, felhasználás | 303.240.782 |
Támogatás iskolának | 20.273.000 |
1% átadás iskolának | 1.111.400 |
Telefon magánhasználat utáni SZJA | 56.953 |
Egyéb | 528.528 |
Értékcsökkenési leírás | 74.176 |
MINDÖSSZESEN | 332.031.688 |
ALAPÍTVÁNYI BEVÉTELEK |
|
|
|
Alapítványi hozzájárulás | 47.426.400 |
Bank kamat | 179.482 |
MÁK által utalt összegek | 302.641.219 |
Egyéb | 1.114.328 |
MINDÖSSZESEN | 351.361.429 |
Budapest, 2010. június 29.
Cserháti Tiborné dr.. sk.
Kuratórium elnöke