Találj meg minket a Facebook-on
Tárnoki László emlékverseny
2016.12.04.

Szomora Melitta, Lakatos Anna Rózsa és Gulyás Nikolett 15.Fo fodrásztanulók sikeres szereplése a Hungarian Open Europe Cup – Tárnoki László emlékversenyen

A Groupama Arénában megrendezett nagyszabású versenyen ketten Menyasszonyi konty, egy tanulónk pedig Marcell vízhullám kategóriában indult.

Szomora Melitta 2. helyezést, Lakatos Anna Rózsa pedig 5. helyezést ért el a Menyasszonyi konty kategóriában. Gulyás Nikolett 4. helyett lett a Marcell vízhullám versenyszámban.

Szomora Melitta:

„Szomora Melitta vagyok, a december 4-én megrendezett Hungarian Open Europe Cup Menyasszonyi kategóriájában 2. helyezett lettem. Köszönöm az oktatóimnak Kászonyi Gergelynek és Varsádi Attilának, valamint a modellemnek, Kovács Rékának.

A verseny folyamán minden úgy alakult, ahogy szerettem volna, elégedett voltam a munkámmal. Az eredmény mögött rengeteg munka van, de megérte a ráfordított idő és energia. Nagyon jól esett, hogy sokan fényképezték a modellemet. Több oldal is megosztotta a munkámat, többek között a Blikk és a Kisalföld újságban is megjelent, ami kimondhatatlan érzés.”

Lakatos Anna Rózsa:

„Versenyszám: Menyasszonyi konty (tanuló)  

Modell: Právics Dominika

Felkészítő mesterek: Kászonyi Gergely és Varsádi Attila


A galéria megtekintéséhez kattints a képre!

Helyszín: Groupama Aréna

A versenyen 17 ország mutatta meg tudását, fodrászatban, műköröm építésben, sminkben és szempillarakásban. A versenyt hosszas felkészülés előzte meg, melybe beletartozott a menyasszonyi ruha megtervezése, a smink próbák és természetesen a haj begyakorlása időre. Oda kellett figyelni, hogy mindez ne csak szép legyen, de összhatásában is harmónia legyen.

A ruhát saját kezűleg varrtam tüllből (fehér, vörös), csipkéből és rengeteg művirágból.

A hajnál oda kellett figyelni a kapcsolatokra, a hullám vezetésre és az összhatásra. Ebben nagy segítségemre volt két mesterem, Kászonyi Gergely és Varsádi Attila, nagy köszönettel tartozom nekik.
V. helyezett lettem, hatalmas élményt nyújtott számomra ez a verseny és a felkészülés is. 

Gulyás Nikolett:

„Nagyon jól éreztem magam a versenyen, sok érdekes és tanulságos dolgot láttam, ötleteket gyűjtöttem. Marcell vízhullám versenyszámban indultam el, és nagyon izgultam munka közben is. Egészen az eredményhirdetés pillanatáig azt hittem, esélyem sem lehet ennyi versenyző között. Nagyon meglepődtem, de leírhatatlanul boldog voltam, amikor meghallottam a nevem, és hogy én lettem a IV. helyezett!

A verseny óta magabiztosabb lettem és kezdem elhinni, hogy tényleg szépek a munkáim – és ez nagyon jó érzéssel tölt el.”

 

 

Nyomtatás
További kérdései vannak?
Írjon nekünk, és kollégáink hamarosan e-mailben vagy telefonon felveszik Önnel a kapcsolatot:

felnőttképzés, szakképzés, szakiskola, vendéglátás, idegenforgalom, kereskedelem, idegenvezető képzés, cukrász képzés, fodrász, szakács képzések Budapesten, felnőtt oktatás

VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium. Magas színvonalú képzések és jó elhelyezkedési lehetőségekkel bíró szakképzések Budapesten. Felnőttképzéseink, szakképzéseink között a következő szakmák szerepelnek: szakács, cukrász, pincér, vendéglátó eladó, eladó, fodrász, vendéglátásszervező-vendéglős, idegenvezető, logisztikai ügyintéző és számos további szakképzés is.