Találj meg minket a Facebook-on
Színházlátogatás 2018.01.18
2018.01.31.

Shakespeare Összes Rövidítve (S.Ö.R.) – színházlátogatás

A nyelvi és a társadalomtudományi munkaközösség szervezésében 2018.01.18-án megtekintettük a Shakespeare Összes Rövidítve című, angol nyelvű fergeteges komédiát a Nemzeti Színházban.

A darabban három színész tesz kísérletet arra, hogy Shakespeare mind a 37 drámáját színre vigye kevesebb, mint két óra leforgás alatt.

A darab a londoni West End-en óriási siker. A Madhouse, Magács László rendezésében vitte színre saját változatát, és azóta játssza a darabot teltházak előtt. Az előadás Európa több országában nagy sikert aratott. A darab nyaktörő sebességgel pereg, úgy, hogy a társulat három tagja játssza a férfi és női, fiatal és öreg szerepeket. Othello történetét egy gengszter-rap kelti életre, a történelmi drámákat egy amerikai futballmeccs keretei között jelenítik meg, a Hamletet pedig húsz másodpercben foglalják össze.

A színházlátogatáson részt vevő diákok egyszerre eleveníthették fel a Shakespeare drámáiról tanultakat és tehették próbára angolnyelv-tudásukat.

A VIK Középiskola minden évfolyama képviseltette magát az előadáson, sőt csapatunk három diákkal is kiegészült a BGSZC Berzeviczy Gergely Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziumból.

https://nemzetiszinhaz.hu/eloadas/the-complete-works-of-william-shakespeare-abridged/kapcsolodo-tartalmak

Nyomtatás
További kérdései vannak?
Írjon nekünk, és kollégáink hamarosan e-mailben vagy telefonon felveszik Önnel a kapcsolatot:

felnőttképzés, szakképzés, szakiskola, vendéglátás, idegenforgalom, kereskedelem, idegenvezető képzés, cukrász képzés, fodrász, szakács képzések Budapesten, felnőtt oktatás

VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium. Magas színvonalú képzések és jó elhelyezkedési lehetőségekkel bíró szakképzések Budapesten. Felnőttképzéseink, szakképzéseink között a következő szakmák szerepelnek: szakács, cukrász, pincér, vendéglátó eladó, eladó, fodrász, vendéglátásszervező-vendéglős, idegenvezető, logisztikai ügyintéző és számos további szakképzés is.