Találj meg minket a Facebook-on
SzakMázz 2019
2019.10.11.

 

SzakMázz 2019

A VIK Középiskola immár 6. alkalommal vett részt a „SzaKMázz!” Budapest Pályaválasztási Kiállításon, melyet Budapest Főváros Kormányhivatala szervezett. A kiállítás a Hungexpo B pavilonjában került megrendezésre, ahol 105 szakma mutatkozott be. Kb. 10-11.000 felső tagozatos diák látogatott el a kétnapos kiállításra. A rendezvény célkitűzése volt, hogy a kilátogató diákok testközelből ismerkedjenek meg az adott szakmákkal, ezért az idei mottó az alábbi volt: „Nézd meg! Fogd meg! Próbáld ki!”

Középiskolánk az idei évben is nagyon közkedvelt volt. A korábbi évhez hasonlóan, nagy alapterületű standunk körül mindig voltak érdeklődő diákok, szülők, pedagógusok. A délelőtti időszakban egyszerre akár 100-150 látogató is nézelődött kiállító területünkön.

Standunk igazi interaktív élménysziget volt. A vendéglátó képzéseket szakács, pincér és cukrász tanulóink mutatták be, ahol az érdeklődők kipróbálhatták a sütemény díszítést, de meg lehetett csodálni a szponzoraink termékeivel gyönyörűen berendezett díszasztalt is. Ezen kívül különböző ízesítésű palacsintával, csoki szökőkúttal, rengeteg gyümölccsel, ízletes szörpökkel, limonádéval vártuk az érdeklődőket. Természetesen a látogatók mindazt, amit elkészítettek, meg is ehették.

A szépészeti képzésekre rendszeresen igen hosszú sorokban álltak a jelentkezők. A színes póthajak, a hajvasalás, kreppelés vagy göndörítés igen közkedvelt volt.


A galéria megtekintéséhez kattints a képre!

Lehetett térkép puzzlet kirakni, nevezetességeik alapján felismerni európai országokat, illetve fényképek alapján beazonosítani hazánk világörökségi helyszíneit. Igen élvezték a diákok az ország-város elnevezésű feladatot is, ahol az adott betűvel kezdődő ország és város nevén kívül, látnivalót és híres ember nevét is fel kellett tüntetniük. Mindenféle aktivitásért cserébe szilikon vagy papír karszalagot kaptak a diákok.

Idén is meghirdettük facebook játékunkat. Azok, akik a standunkon valamilyen aktivitás közben lefényképezték magukat és a fotót posztolták facebook oldalukon, szintén karkötőt kaphattak. Így a VIK Középiskola híre, hogy részt vett a SzaKMázz kiállításon - akár - több tízezer diákhoz is eljutott.

Reméljük, hogy sok 8. osztályos tanulót sikerült meggyőznie a standon dolgozó tanároknak és diákoknak, hogy érdemes a VIK Középiskola nyílt napjaira is eljönniük és a VIK Középiskolát választaniuk továbbtanulásuk helyszínéül!

A kiállításról készült fotók a honlap Galériájában megtekinthetőek!

Nyomtatás
További kérdései vannak?
Írjon nekünk, és kollégáink hamarosan e-mailben vagy telefonon felveszik Önnel a kapcsolatot:

felnőttképzés, szakképzés, szakiskola, vendéglátás, idegenforgalom, kereskedelem, idegenvezető képzés, cukrász képzés, fodrász, szakács képzések Budapesten, felnőtt oktatás

Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti és Üzleti Baptista Középiskola Budapest. Magas színvonalú képzések és jó elhelyezkedési lehetőségekkel bíró szakképzések Budapesten. Felnőttképzéseink, szakképzéseink között a következő szakmák szerepelnek: szakács, cukrász, pincér, vendéglátó eladó, eladó, fodrász, vendéglátásszervező-vendéglős, idegenvezető, logisztikai ügyintéző és számos további szakképzés is.