Találj meg minket a Facebook-on
A III. Schnitta Sámuel Emlékversenyen a VIK Középiskola II. helyezést ért el
2015.01.26.

A III. Schnitta Sámuel Emlékverseny újabb elődöntője került megrendezésre Budapesten, a Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola Hernád utcai oktatási intézményében január 23-án, pénteken.

 

A budapesti és Pest-megyei iskolák közül három csapat mérette meg magát a versenyen. A feladatokat a késő délutáni órákra teljesítették a csapatok, s ekkor derült ki melyik csapat képviselheti a régiót az országos döntőben Veszprémben.

Az élőmunkában és konyhai munkában dőlt el a verseny, amit a Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző iskola nyert meg.

A VIK Középiskola a versenyen II. helyezést ért el.  A fenntartónk (Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője) a következő felajánlás tette a megnyitón:


A galéria megtekintéséhez kattints a képre!

A legjobb baptista iskola számára felajánlotta, hogy a Time Squaren található Hard Rock Cafe New Yorkban megvendégelik a versenyen résztvevő tanulókat, illetve a 3 felkészítő tanárt, és ezzel együtt az utazásukat is támogatják.

Gratulálunk a szép eredményhez!

 

Nyomtatás
További kérdései vannak?
Írjon nekünk, és kollégáink hamarosan e-mailben vagy telefonon felveszik Önnel a kapcsolatot:

felnőttképzés, szakképzés, szakiskola, vendéglátás, idegenforgalom, kereskedelem, idegenvezető képzés, cukrász képzés, fodrász, szakács képzések Budapesten, felnőtt oktatás

VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium. Magas színvonalú képzések és jó elhelyezkedési lehetőségekkel bíró szakképzések Budapesten. Felnőttképzéseink, szakképzéseink között a következő szakmák szerepelnek: szakács, cukrász, pincér, vendéglátó eladó, eladó, fodrász, vendéglátásszervező-vendéglős, idegenvezető, logisztikai ügyintéző és számos további szakképzés is.