Találj meg minket a Facebook-on
42. Utazás kiállítás 2019
2019.03.08.

VIK-es diákok az Utazás Kiállításon!

 

Február 21-24. között került megrendezésre Magyarország első számú turisztikai vására, az Utazás Kiállítás. Az esemény kapcsán a VIK Középiskola turisztika szakos tanulói évek óta segítőként jelennek meg partnereink standjain.

Idén a Sun&Fun Utazási Iroda és a Balatonfenyvesi Turisztikai Egyesület fogadta diákjainkat, közel 30 tanuló a 11.E, 11.G, 12.G és 13.TUR osztályokból került kiválasztásra.

Az iskolapadban megszerzett elméleti tudásukat a gyakorlatban kamatoztathatták, hiszen komoly szakmai ismereteket igénylő feladatokat bíztak rájuk. Diákjaink beszámolói alapján rendkívül élvezték ezt az újfajta kihívást. Kicsit beleláthattak egy turisztikai cég életébe és működésébe, lehetőségük nyílt az idegen nyelv gyakorlására, új kapcsolatokat teremtettek, és megmutathatták magukat, tudásukat, rátermettségüket erre a pályára.

Partnereink – mind a Sun&Fun Utazási Iroda, mind a Balatonfenyvesi Turisztikai Egyesület – rendkívül elismerően nyilatkozott tanulóink munkájáról, s a jövőben is várják a VIK Középiskola diákjait szakmai programjaikra.

Nyomtatás
További kérdései vannak?
Írjon nekünk, és kollégáink hamarosan e-mailben vagy telefonon felveszik Önnel a kapcsolatot:

felnőttképzés, szakképzés, szakiskola, vendéglátás, idegenforgalom, kereskedelem, idegenvezető képzés, cukrász képzés, fodrász, szakács képzések Budapesten, felnőtt oktatás

VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium. Magas színvonalú képzések és jó elhelyezkedési lehetőségekkel bíró szakképzések Budapesten. Felnőttképzéseink, szakképzéseink között a következő szakmák szerepelnek: szakács, cukrász, pincér, vendéglátó eladó, eladó, fodrász, vendéglátásszervező-vendéglős, idegenvezető, logisztikai ügyintéző és számos további szakképzés is.